Hirek

U10-es csapatunk őszi szezonjának értékelése

U10-es csapatunk őszi szezonjának értékelése.

A tavaszhoz képest ősszel jelentősen növekedett a létszámunk, ami nagy örömmel töltött el. Sportcentrumunkban novemberig heti három alkalommal végeztük a foglalkozásokat, ezt követően Iskolánk tornatermében heti kétszer, mindvégig magas edzéslátogatottság mellett.

Nagy kihívás volt számunkra a felkészülések és a Bozsik tornák esetében a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás (pályaméret, csapatlétszám, felállás, játékosok közötti együttműködés stb). Úgy érzem ennek eleget tettek játékosaim, utóbbi rendezvényeken (szám szerint ötön illetve egy téli fordulón) magas létszámmal jó mérkőzéseket játszottunk a körzeti csapatokkal és sok tapasztalatot szereztünk, amelyeket igyekeztünk hasznosítani a későbbiek folyamán. Amiben mindenképpen fejlődnünk kell az a gyorsaság, mind gondolkodásban, mind játékban.

A fentebb említett tornákon kívül novemberben, Esztergomban a Tarnóczy kupán ahol – a sajátos versenykiírásnak köszönhetően – 1 kapott góllal és vereség nélkül negyedik helyezést értünk el. E mellett decemberben Gödöllőn szerepeltünk egy rendkívül magas színvonalú kupán, ahol sajnos selejtezőkből kiestünk, de itt is sok tapasztalatot szereztünk.

Korábban is így az ősz folyamán is fontosnak tartottam egyéb csapat-, közösségépítő programok szervezését. Ennek keretében megtekintettük a Magyarország-Észtország Nemzetek Ligája mérkőzést, illetve december 17-én edzésnek induló (több játékosunkat érintő) meglepetés születésnapi bulit tartottunk, amellyel a naptári évet is lezártuk.

 Ez utóbbihoz kapcsolva szeretném megköszönni a szülőknek az egész éves segítségüket és pozitív, együttműködő hozzáállásukat! Külön köszönet Katona Kelemen kollégámnak a másfél hónapnyi, szakszerű helyettesítésemért és természetesen játékosaimnak a befektetett, lelkes munkáért!

 

Millei Tamás

2019.01.01.

Képek: