Hirek

Balatonszárszón jártunk - beszámoló a KID kupáról

2019 május 31-én délután érkeztünk meg Balatonszárszóra a Kid Familia üdülőjébe. Két szobába tudtuk bezsúfolni a gyerekeket. Sok hely nem volt a csomagok elhelyezésére, de ez nem zavarta őket sőt a „kicsi a rakás”-t nagyon élvezték. Kicsi pihi-szuszi után átöltöztünk edzőscuccba és felkerestük a pályát, egy kis edzésre. Egy fél óra séta után megtaláltuk, majd egy másfél órát edzettünk, majd este vacsi.

Vacsora után pin-pong, csocso, léghoki, kosár, foci minden mennyiségben. Lefekvés előtt összeszedtem a telefonokat, majd 21 óra felé kisebb közel ”harc” árán sikerült mindenkit (másnap kiderült nem mindenkit) fürdésre rábírni. 23 óra után már csak halkan beszéltek és már senkinek nem fájt a feje, hasa, füle stb.

Azt gondoltam, majd reggel  bemegyek és jó kis kómás fotókat készítek! Hát öt óra után rájöttem, hogy ez nem jön össze. Mindenki fent kuruttyolt! Visszaadtam a telefonokat és lás csodát a reggeliig mindenki csöndben volt!

Reggeli után elindultunk a pályára. Buda FC, Budafok FC, Biatorbágy csapataival voltunk egy csoportban.

Első meccsünket a Buda FC.-vel játszottuk. Jól, magabiztosan kezdtünk, de egy bekapott szabadrúgás  gól után előjött a régi betegségünk, lógattuk a fejünket, jó döntések helyett rosszakat hoztunk. Kettő null után kicsit visszajöttünk a meccsbe, gólt rúgtunk, majd kaptunk még egyet és már nem sikerült újra felpörögni. 3:1-re kikaptunk.

A Biatorbágy volt a második ellenfelünk. Ismét jól kezdtünk és megszereztük a vezetés, de gólt kaptunk és kicsúszott a meccs a kezünkből. Volt helyzetünk, de nem tudtuk belőni a másodikat, sőt ami erősségünk, a pontrúgásból gólszerzés sem jött be. Ismét 3:1-re kaptunk ki.

Harmadik meccs  Budafok .  A forgatókönyv ugyanaz: vezettünk, majd rettentő nagy butaságból kiegyenlített az ellenfél. Majd ismét nekünk volt két óriási helyzetünk, de nem tudtuk berúgni. Gólt kaptunk, majd nyomás alatt tartottuk őket, de nem sikerült az egyenlítés, sőt kaptunk még egyet, majd Mi is gólt rúgtunk, de már későn, mert hiába játszottunk most már jól, kevés volt az idő az egyenlítéshez. 3:2-re kikaptunk. A gyerekek most is saját bőrükön tapasztalhatták, hogy a „csíp-rúg- harap” alkalmazása az ellenfeleinknél alap. Magasabb osztályból érkezők rendre alkalmazzák.

A sorsolás menete alapján csak a 7-8-ik helyért játszhattunk a helyi csapat ellen.

Jól játszottunk és most nem engedtük ki a meccset a kezünkből, gólunkra rátudtunk rúgni még egyet és hiába kaptunk egyet, tovább tudtuk nyomás alatt tartani az ellenfelet és még kettőt rúgtunk. Jól és magabiztosan játszott mindenki. Amennyiben ilyen elszántan játszunk végig minden meccset nem itt végeztünk volna, de hát a fociban nincs ha .  4:2-re megvertük a Balatonszárszót.

Különdíjasunk Boza Bende lett, de az egész csapat dicséretet érdemel.

Ismét szabadprogram, majd egy kis takarítás, mert valakinek sikerült leverni az egyik polcot. Sajna üvegből volt, így ezer darab tört. ☹

20.30-tól 23.30-ig izomból szurkoltunk !!!  Mint ha stadionban lennék fergeteges hang élmény, ugrálás, fújólás stb. minden volt.   Csináltunk egy tipp-mixet. Mindenki Liverpool győzelmet tippelt (rajtam kívül) és három győztesünk el is találta az eredményt. Jutalmuk egy Milka.

Vasárnap reggel a felkelés már nem volt olyan korai, az előző nap sokat kivett belőlük. Délelőtt szabad program, ismét kisebb takarítás ( fal sikálás ☹) , szoba kitakarítás, majd ebéd és indulás vissza.

 Összeségében jól éreztük magunkat, jó élményekkel tértünk vissza.

2019.06.03.

Képek: