Hirek

Nyergesújfalu SE - OBSK Oroszlány ATLASZ GEODÉZIA M.I.O. FELNŐTT 26. forduló

Mestermérleg: 

Először is nagy gratuláció jár az U19-es csapatunknak és edzőinek, hiszen sorozatban másodszor nyerték meg a bajnokságot, és ami a lényeg, hogy látványos, magabiztos játékkal érték el ezt!
Katona Keli előtt pedig le a kalappal, hiszen 14 éven keresztül, 451 mérkőzést lejátszva hagyja abba az aktív játékot! Jó játéka, megfelelő hozzáállása követendő példa lehet a fiatalok számára! Gratulálok Keli, szép pályafutást tudhatsz magad mögött!

Elégedett vagyok a mai teljesítménnyel, csapatként extrát nyújtottunk! A játékosok megfelelő mentalitással léptek pályára, jó játékkal, szép gólokat szerezve győztük le ellenfelünket, amivel maximálisan kiszolgáltuk a kilátogató nézőket! Ezáltal köszönöm nekik az egész éves támogatásukat!
Tavalyi szezonhoz képest rengeteget léptünk előre játékban, hozzáállásban és helyezésben egyaránt, ezért játékosaimnak is jár a köszönet és a gratuláció az egész éves teljesítményükért!

Jánosi Dániel edző

 

Katona Kelemen:
Kicsit tartottam a mérkőzéstől,de aztán az első percek múlásával éreztem,itt ma nem lehet gond,nyerni fogunk. Sokkal motiváltabbak voltunk,nekünk nyerni kellett,hogy teljesítsük a kitűzött célt, az Oroszlány viszont biztos 2.-ként érkezett amihez gratulálunk nekik! Sok,szép kidolgozott hazai helyezettet láthatott a szépszámú közönség. Jó lenne ha mindig ennyi néző lenne,és így játszana a csapat! Örülök,hogy győzelemmel búcsúzhattam a futballtól. Köszönöm mindenkinek aki segített pályafutásom alatt! (A 11-est majd gyakorlom)

 

Tóth Dániel:
Elsősorban gratulálok az ifi csapatnak a bajnoki címért! Ami pedig a mi mérkőzésünket illeti tudtuk hogy ezt a meccset meg kell nyernünk hogy biztos legyen az 5. Hely! A mérkőzés jó iramban kezdődött szépen járattuk a labdát megvoltak a helyzeteink de ennek ellenére sajnos az ellenfél szerezte meg a vezetést de nem adtuk fel és a legjobb pillanatban tudtuk egyenlíteni. Tudtuk hogy a második félidő a mienk lesz es ez így is lett szép játékkal és akarattal megtudtuk fordítani a mérkőzést és megérdemelten győztünk! Ezt a győzelmet csapatkapitányuknak Katona Kelemennek ajánljuk!

 

Jámbor Péter:
A bajnokság utolsó mérkőzésének sérülésekkel és hiányzókkal megtizedelve estünk neki, de a sok hátráltató tényező ellenére csapatként küzdve, talán a bajnokságban legnagyobb küzdeni akarást igénylő meccsén sikerült legyőznünk a már biztos ezüstérmes Oroszlányt. A 45. percben egy les gyanús helyzetből ellenfelünk szerezte meg a vezetést, de még az első félidő végén, a legjobbkor sikerült egalizálnunk. A második félidőben szinte végig mi domináltuk a játékot, sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, amikből sajnos csak 2 gól született, de ez is elég volt a győzelemhez. A csapat jelesre vizsgázott hozzáállásból, mikor az edzők azt mondják, hogy egymásért kell küzdeni, akkor valami ilyesmire gondolnak, az ilyen mérkőzések mentalitására lehet építkezni.
Köszönjük a biztatást a kilátogató szurkolóknak, akik nagyon jó hangulatot varázsoltak és 12. játékosként buzdították csapatunkat, mindenkinek jó érzés volt így pályára lépni. Most, hogy vége a bajnokságnak, pihenhetünk kicsit, de pár hét múlva újult erővel kezdjük meg a felkészülést és a következő bajnokságra magasabb célokat kell kitűzünk magunk elé.
Azt hiszem az egész csapat nevében gratulálhatok csapatunk legidősebb tagjának, Katona Kelemennek, aki a hétvégén játszotta utolsó mérkőzését és szögre akasztja a cipőt. Sok sikert kívánunk neki az élet minden területén, reméljük a pályafutásához méltó mérkőzéssel sikerült elbúcsúznunk tőle.
Hajrá Nyerges!!!

2019.06.03.

Külső tartalom:


Képek: