Hirek

Kettő csapatunk is döntöben a megyei U11-es futsalban

A selejtező körből két csapatunknak sikerült a továbbjutás a középdöntőbe.

Pilismaróton a Dömötör Roland (kapus), Bélai Kevin, Borza Levente, Fekete Zsolt, Odonics Barnabás alkotta gárdánk lépett pályára, sajnos betegségek miatt csere nélkül. Bár az előjelek így nem voltak fényesek és minden mérkőzés végére rettentően elfáradtak a gyerekek, mégis három győzelemmel és nem mellékesen csodálatos játékkal megváltották a jegyüket a döntőre, ahol már remélhetőn a mai hiányzók is erősítik a csapatot.

Száron rendezték a III. középdöntő csoport küzdelmeit. Itt a Czérna Bence (kapus), Ládonyi Bálint, Karaszek Szabolcs, Kiss Kelemen, Pálmai Csanád, Wencz Barnabás alkotta csapatunk küzdött a döntőért és nagyon mutatós gólaránnyal be is jutott oda.

Mindez azt jelenti, hogy a három csapatos döntőben két alakulatunk is lesz, amire nagyon büszkék vagyunk. A döntőben való részvételi jogot nem ajándékba kapták a gyerekek, hanem a szorgalmuk eredményeképp. Abban bízunk, hogy ez az eredmény megerősíti őket abban, hogy a befektetett energiának előbb-utóbb megérik a gyümölcse.

A döntő esélyese a győri futsalosokat felvonultató Komárom együttese, és bár mi már ezzel az eredménnyel is boldogok vagyunk, de azon leszünk, hogy borítsuk a papírformát.

Bajnóczi Tamás és Dömötör László

2019.12.30.

Képek: