Hirek

Győrújfalu Kupa

Ismét Győrszentiván felé vett az utunk egy újabb tornára. A sok beteg miatt, majd nem ugyan azzal a csapattal álltunk fel három „újonc kivételével.

A meghívott egyesületek közül most több  NBI.-es  csapat utánpótlás csapata is eljött  és ez a játék színvonalán is meglátszott.

Az első csapat, akivel játszottunk az a Győrszentiván volt. Nem sok lehetőségünk volt, de azzal a kevéssel is élni lehetett volna, de ezt nem tettük meg, így 3-0-ra kikaptunk.

A második mérkőzést az SK Nová Dedinka csapatával játszottuk, ahol egy remek támadás és egyéni villanás után vezetést szereztünk. Sajnos ismét nem tartott soká az örömünk és gólt kaptunk, majd rá még kettőt. Ez a mérkőzés hozható lett volna, ha nem lett volna a „ha”…

A harmadik mérkőzést a Ferencváros ellen játszottuk, akik egy másik dimenzióban játszottak és ehhez sajnos asszisztáltunk is. Már a meccs elején feladtuk ez látszott az egész meccsen. Semmivel sem lehetett a gyerekeket felrázni.

Az utolsó meccset FC DAC 1904 ellen játszottuk és itt is kikaptunk lélektelen játékunkkal.

Sajnálatos, hogy amit tudnak annak töredékét sem mutatták meg.

 

Nyergesújfalu, 2015-02-10

 

                                                                                           Balogh András

                                                                                              UP. edző

2015.02.07.