Hirek

ATLASZ-GEODÉZIA M.I.O. FELNŐTT 7. forduló

 

FC Esztergom–Vértesszőlősi SE 1-4 (1-2)

Esztergom, vezette: Hartdégen Zs. (Lovas A. G., Sirokmán A.).

Esztergom: Erős – Cserép (Bokros, 72.), Chrompota, Páldi, Szlovák, Czakó, Klátyik, Gyebnár, Heller, Bugjó, Heinczinger (Dékány, 50.). Vezetőedző: Veress Balázs.

Vértesszőlős: Giber – Juhász T., Kiprich, Matláry, Bencsik, Müller Z. (Hanikám, 85.), Szappanos (Hegedűs, 76.), Szőke, Dr. Veréb, Nitti (Plotár, 76.), Kocsis. Vezetőedző: Kiprich József.

A Vértesszőlős tovább folytatja remek sorozatát, ezúttal Esztergomban sikerült nyerni. A meccset viszont nem kezdték jól, ennek megfelelően az Esztergom szerzett vezetést, de tíz perccel később már egál volt. Sőt, a félidőre már a Vértesszőlős ment előnnyel, majd a térfélcsere után két gólosra növelték előnyüket a vendégek. A 70. percben Kiprich is betalált, így eldőlt a meccs. A találkozó végéhez közeledve volt egy kis balhé, Kiprich kiállítása után az összeszólalkozó Szlovák és Szőke is pirosat kapott. A Vértesszőlős ezzel két alapemberét veszítette el a következő forduló(k)ra.

Gólszerzők: Heller (11.), illetve Szőke (21.), Dr. Veréb (38.), Szappanos (47.), Kiprich (70.).

Kiállítva: Szlovák (81.), illetve Szőke (81.), Kiprich (81.).

Jók: Bugjó, illetve Veréb, Juhász, Kiprich, Szőke, Bencsik.

 

Koppánymonostori SE–Bábolnai SE 1-1 (1-1)

Komárom, vezette: Széplábi G. (Kiss L., Szijártó M.).

Koppánymonostor: Zentai – Margl, Szőnyi (Tatai, 57.), Bilkó (Rácz, 83.), Venczel, Kerekes (Vass, 75.), Nagy T. (Grónai, 68.), Pekler, Tőcsér, Patócs (Dávid R. I., 57.), Dombi. Vezetőedző: Vigh László.

Bábolna: Pécsvárady – Valkó G., Kovács M. (Vida, 89.), Bukovics (Popovics, 26.), Magyar P., Róth I., Szendi, Kolonics, Horváth D., Tímár (Szedlacsek, 84.), Valkó M. Vezetőedző: Csongrádi Péter.

Az újonc Koppánymonostor stabil, taktikus játékkal szorgosan gyűjtögeti a pontokat egy osztállyal feljebb is. Most éppen a Bábolnát fogadták. Igaz, hogy egy büntetőből hátrányba kerültek, de öt perccel később Kerekes egalizálni tudott. Nem csak a félidőben, hanem a vége is ez volt, így egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

Gólszerzők: Kerekes (38.), illetve Róth (33., tizenegyesből).

Jók: Tőcsér, Dombi, Kerekes, illetve Valkó M., Kovács M., Horváth D.

 

Nyergesújfalu SE–Vértessomlói KSK 1-0 (1-0)

Nyergesújfalu, vezette: Havasházi Sz. (Kiss L., Papes D.).

Nyergesújfalu: Kerekes – Katona, Fekete (Tóth, 50.), Hajnal (Klányi, 80.), Gimesi (Jámbor, 68.), Manga, Nagy, Kottra, Szabó, Eberst, Szoboszlai. Technikai vezető: Elzer István.

Vértessomló: Sztán – Heilman, Koller, Járóka, Antalovits, Szepesi, Batin, Eigner Zs. (Gáspár, 63.), Einger B., Erdei, Petőcz. Vezetőedző: Hegedűs István.

A Nyergesújfalu nagyon rosszul rajtolt, főleg ahhoz képest, hogy az első hat a cél. Most javíthattak a Vértessomló ellen, ám nem volt könnyű mérkőzés. Ennek megfelelően mindössze egy gól esett, ám azt a hazaiak szerezték, amivel otthon is tartották a három pontot.

Gólszerző: Hajnal (27.)

Jók: Eberst, Nagy A., Manga, illetve Sztán, Szepesi, Erdei.

 

Zsámbéki SK–Ácsi Kinizsi SC 7-1 (3-0)

Zsámbék, vezette: Lovas A. G. (Erdélyi D., Szijártó M.).

Zsámbék: Sándor P. – Marticsek, Juhász, Sugár, Mann, Király, Fekete (Dávid, 65.), László, Veréb (Bors, 71.), Karai (Kósa Szilágyi, 65.), Tuba (Nagy, 71.). Technikai vezető: Bodó László.

Ács: Boráros – Herczeg K., Ódor, Szalai T., Sallai, Bakura, Mészáros, Fehér (Kohár, 67.), Lami, Mesterházi, Zvér. Vezetőedző: Karvaj Imre.

A Zsámbék megkapta első gólját a bajnokságban. Ahogy Bodó László fogalmazott a meccs után az elkenődött zsámbéki futballistáknak, ez csak jó hír, hiszen így lejött egy nagy teher a csapatról. A találkozót egyébként már negyed óra alatt eldöntötték, hiszen eddigre már hárommal mentek. Mikor 7-0 volt az állás, az Ács betalált, ami után le is fújták a meccset, de a forduló legnagyobb kiütése így a Zsámbék nevéhez fűződik. Tavaly az Ács nyert 2-1-re...

Gólszerzők: Marticsek (7.), László D. (10.), Mann (13.), Tuba (53., 57.), Kósa Szilágyi (70.), Király (79.), illetve Zvér (90.).

Jók: Tuba, László D., Király Z., Karai, illetve Szalai T.

 

Wati Kecskéd KSK–Komáromi VSE 0-5 (0-1)

Kecskéd, vezette: Balázs K. (Frank V. L., Szántó R. D.).

Kecskéd: Ténai – Ignácz (Kovács I. D., 78.), Németh, Kohl, Busai (Greskó, 69.), Horváth Z. (Kuti, 80.), Jónás, Neukunft, Kiss Zs. (Katóka, 50.), Tomayer R., Tomayer Á. (Polyák, 53.) Vezetőedző: Wéber Balázs.

Komárom: Rigó – Kovács I., Végh T. (Fülöp, 86.), Simigla (Végh II B., 86.), Sinkó, Musitz, Kiss K. (Egyed, 81.), Solymos, Katona (Mayer, 85.), Szalai G., Végh B. Vezetőedző: Bozsik Péter.

A Kecskéd nem kerülhette el a sorsát, ám az első félidőben igazán remekül helyt álltak a Komárom ellen. A jó védekezésük miatt a Komárom csak egy gólt tudott szerezni az első félidőben, ám a térfélcsere után aztán kijött, melyik csapat akarja az NB III-ban folytatni. Solymos mesterhármast szerzett, amiből az egyik büntető volt.

Gólszerzők: Kovács I. (15.), Kiss (48.), Solymos (81., 84., 87.).

Jók: Ténai, Németh, Neukunft, illetve Kovács I., Solymos, Kiss K., Végh B.

 

 

Nagyigmándi KSK–Bokod Trainsintertop 2-0 (0-0)

Nagyigmánd, vezette: Miráki G. (Hartdégen Zs., Komáromi N.).

Nagyigmánd: Udvardi – Czeglédi, Simon, Hévizi (Szabó P., 89.), Holbik, Viola (Gyönyösi, 63.), Járóka (Altrichter, 82.), Torday, Müller, Horváth D., Nagy Cs. Vezetőedző: Mohácsi Antal.

Bokod: Grósz – Zséfár, Zóka, Bucsi, Horváth Sz., Babér, Csízi, Kese G. Zs. (Erdős, 79.), Sáry, Kese I., Babicz (Moldován, 38.). Játékos-edző: Babicz Pál.

Kiesési rangadót játszott a két csapat, legalább is ami a jelenlegi formát illeti. A Bokod három, a Nagyigmánd egy pontot szerzett a forduló előtt. Sokáig nem találták egymáson a fogást a felek, a Nagyigmánd kapusa remekül védett. A találkozó utolsó húsz percében aztán a Nagyigmánd két helyzete is góllá érett, amivel otthon tartották a három pontot, a tabellán pedig megelőzték a Bokodot.

Gólszerzők: Simon (70.), Hévizi (82.).

Jók: mindenki, illetve Babér, Sáry.

 

Tatai AC–Sárisápi BSE 1-1 (0-0)

Tata, vezette: Juhász D. (Szeibert P., Jászberényi M.).

Tata: Sándor G. – Bombicz, Szűcs, Veres, Tóth (Nagy, 56.), Berki, Csordás D., Zuggó, Rába, Fehér, Molnár. Vezetőedző: Wéber Roland.

Sárisáp: Grósz – Lohner, Jurásek Zs., Horváth Gy., Góman, Zsolnay, Farkas Á., Jurásek K., Karcagi, Lőrincz, Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.

A forduló rangadója eldöntetlen maradt, ami igazán egyik félnek sem jó. A Tata rosszul, a Sárisáp jobban kezdte a bajnokságot, de a három pont mindkét félnek nagyon kellett. Az első félidő tapogatózással telt, a szünet után viszont Szűcs tudott gólt szerezni. Nem sokkal később az első sárisápi meccsét játszó Lohner talált be (a meccs előtt igazolták a megszűnt Táttól), így hamar egyenlítettek. A találkozó utolsó tíz percében két kiállítás is volt, de ez már a következő fordulókban lehet gond a Sárisápnak.

Gólszerzők: Szűcs (56.), illetve Lohner (71.).

Kiállítva: Jurásek K. (83.), Jantos (95., kispadról) – mindketten Sárisáp.

Jók: Szűcs, Csordás, illetve Kopányi, Grósz, Lohner.

 

forrás: http://www.kefoci.hu

2017.09.28.