Hirek

Célba ért a jótékonysági akció

Egy hónapja kezdeményeztünk jótékonysági gyűjtést a Pomázi Kutyamenhely részére egyrészről annak érdekében, hogy egy általuk régóta áhított fertőtlenítő berendezést beszerezhessenek.

Másrészről viszont azt valljuk, hogy egyesületünk utánpótlásában labdarúgók mellett elsődlegesen embereket nevelünk, azaz hatással vagyunk a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlődésére és arra, hogy milyen felnőttekké válnak majd évek múltán. Az elesettekkel való törődés, a feléjük irányuló segítő szándék mind olyan pozitív tulajdonság, amelyektől többé válik egy ember.

Ez az akció fölülmúlta minden várakozásunkat: több fiatalunk a saját zsebpénzéből áldozott a jó célra és végül egy mérkőzés jegybevételével megfejelve összejött a komoly összeg, amiből meg tudtuk venni a berendezést. Ezt a nyergesi foci angyalok már át is adtak a menhely vezetőjének.
Ha pedig már ott voltak a küldöttek, akkor játszottak és sétáltak is a menhely lakóival a négylábúak legnagyobb örömére.

Mindenkinek hálásan köszönjük a hozzájárulást az árva kutyák nevében is.

Befejezésül álljon itt a menhely egyik mottója: aki menhelyről fogad örökbe kutyát, az két életet ment meg. Azt melyiket befogadott, és azt is, amelyik a helyére kerülhet.

2019.10.12.

Képek: