Hirek

Futsal megyei Döntőben jártunk

Komárom-Esztergom megyében, az U-11-es korosztályban rendezett téli Futsal tornán 30 induló csapatból, az előkelő 3. helyen végeztünk!!!

 

Selejtezők:

 

A selejtező küzdelmeknek 2 csapattal (Nyergesújfalu I. - II.) vágtunk neki, a csoportokból csak az első helyezettek juthattak a megyei döntőbe. A második csapatunk nagyon jó játékkal, az előre prognosztizált 3. – 4. helyhez képest a tökéletes 2. helyezést érte el nagyon jó játékkal.

NAGYON BÜSZKE VOLTAM RÁJUK!!

 

 

Az első csapatunk egy simának tűnő csoportba, nagy ellenfélre talált a Zsámbék személyében. Mind a két csapat simán hozta az addigi meccseit és látszott, hogy ez lesz a csoportdöntő. Ennek megfelelően igazi izgalmas csatában, mindkét oldalon nagy helyzetekkel 1:0 arányban tudtunk győzedelmeskedni, így ezzel az első helyen végeztünk és készülhettünk a Döntőre! A látottak alapján joggal reménykedhettünk a Döntőben való tisztes helytállásban.

 

 

Nyergesújfalu II. csapanák tagjai:                                                                                                   Nyergesújfalu I. csapanák tagjai:

-          Marencsik Ábel                                                                                                                               -      Jánoska Mirella

-          Szabó Mátyás                                                                                                                                  -      Szilágyi Zsombor

-          Legény Tóth Ádám                                                                                                                         -      Török Kevin

-          Komeiner Márton                                                                                                                            -      Szórád Gergő

-          Kozma Boldizsár                                                                                                                             -     Czimler Zoltán

-          Tóth Zsombor                                                                                                                                  -     Török Tamás
 

 

Döntő:

A döntőre az Ácsi városi sportcsarnokban került sor. A csoportunkban két csapattal a Tata illetve a Oroszlány mérkőztünk meg. A Tata csapata köztudottan a megye egyik, ha nem a legjobb gárdájának számított. A mérkőzésen minden erőnket beleadva küzdöttünk, kisebb meglepetésre vezetést is szereztünk. De viszont egy véleményünk szerint kérdéses büntetővel a mérkőzés 3:2 vereséggel végződött. Az Oroszlány elleni mérkőzésen kicsit érződött még a fáradságunk, de egyértelmű sikerrel 4:2 arányban diadalmaskodtunk. Jöhetett a bronzmérkőzés, amin a Kecskéd csapatát simán 3:1 arányban múltuk felül.

 

Joggal örülhettek fiaink és lányunk a szép illetve nívós sikernek mivel ez azt jelenti, hogy a megyénkben minden csapattal fel tudjuk venni immáron a versenyt, sőt a legjobbak között van a Nyergesújfalu SE U11 csapata. Mindenki láthatja, hogy erős csapatot alkotunk!

 

Varga Attila
Edző

2017.01.18.

Képek: