Hirek

Kecskés Erik

Új sorozatot indítottunk weboldalunkon, melynek célja, egyesületünk játékosainak bemutatása. Az U19-es korosztályú labdarúgóinkkal kezdünk. Heti rendszerességgel néhány alapvető kérdést teszünk fel a játékosaiknak, hogy egy picit jobban megismerhessük őket.

Kecskés Erik (1997.02.18) A labdarúgást 6 évesen a Nyergesújfalu SE-ben kezdte, melynek megszakítás nélkül tagja. Erik, 2003 óta igazolt játékosunk és jelenlegi szezonját tartja eddigi legsikeresebb idényének 15 éves pályafutása alatt. Edzője szerint, pályán és pályán kívül is fontos tagja a csapatnak.

 

Először is gratulálunk a bajnoki címhez! Voltál már aranyérmes együttes tagja megyei bajnokságban?

Köszönjük szépen, sajnos még nem, ez az első idényem, hogy egy bajnokcsapat tagja lehetek.

 

Te évek óta a nyergesújfalui U19-es és felnőtt csapatot erősíted! Miben léptetek előre az előző évekhez képest, hogy idén aranyérmet ünnepelhettek?

Igen, ez így igaz. Előző évekhez képest nagyon megváltozott a csapatunk, sok új játékos csatlakozott hozzánk, illetve új edzőt is kaptunk. Sokkal fegyelmezettebbek és intenzívebbek lettek az edzések is. Egyszóval rengeteget dolgoztunk a bajnoki címért.

 

Utóbbi pár mérkőzésen kevesebb lehetőséget kaptál, többször is csak a cserepadon ültél. Mi volt az oka a mellőzésednek?

Sajnos igen, az Ete elleni bajnoki mérkőzésen megsérültem az első félidőben, majd a következő bajnokin a Vértesszőlős ellen még rásérültem, így sajnos egy ideig nem tudtam pályára lépni.

 

Ez az utolsó szezonod ifistaként. Mit tervezel a következő szezonban?

Ez igaz és örülök, hogy egy bajnoki cím megszerzésével tudtam zárni az ifista korszakom. Következő szezonba szeretnék beépülni a felnőtt csapatunkba és minél több játéklehetőséget kapni.

2018.05.15.

Képek: