Hirek

Díjazták játékosainkat!

Díjazták játékosainkat!

Csütörtökön Tatán a Gottwald Hotelben tartották az MLSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatóság díjátadó ünnepségét, ahol nagy örömünkre egyesületünk utánpótlás és felnőtt labdarúgói több kategóriában is érdekeltek voltak. Ebben a szezonban férfi felnőtt csapatunk mondhatni szinte mindent megnyert, amit lehetett, bajnokság, vármegyei kupa, szuperkupa, azonban most az egyéni teljesítmények is értékelésre kerültek:
- Prska Milán U19-es játékosunk a 16 bajnoki mérkőzésen szerzett 24 találatával, - köztük egy mesteri ötössel - ez mérkőzésenkénti 1,5 gólátlagot jelent, megszerezte korosztálya gólkirályi címét.
- Szoboszlai TamásKemma.hu szavazásán a szurkolóknak, ismerősöknek, barátoknak köszönhetően 1057 szavazattal közönségdíjban részesült, mivel Tamás éppen a megérdemelt pihenőjét tölti, ezért nevében vezetőedzőnk Gálicz Ferenc vehette át a díjat a Vármegyei Szövetségtől.
- A korábbi szezonban gólkirályi címet szerző Manga Zsolt után idén testvére, Manga Milán nyerte el a szezonban legtöbb találatért járó elismerést, ráadásul talán a vármegyei szinten legrangosabb kitüntetést a Vármegye I. osztály év játékosa címet is kiérdemelte.
Köszönjük, hogy alázatos munkátokkal, szorgalmatokkal és céltudatos gondolkodásotokkal elért közös sikerekkel tovább gyarapítjátok a Nyergesújfalu SE hírnevét.
Az elért eredményekhez gratulálunk!

Hajrá Nyergesújfalu SE, hajrá Viszi! 

 

fotó - Facebook (MLSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatóság)

2024.06.14.

Képek:

Képek: