Hirek

ATLASZ-GEODÉZIA M.I.O. F. 13. forduló

Megszakadt a Vértesszőlős veretlenségi sorozata

A Nyergesújfalu csodát tett, három gólos hátrányból állt fel.

 

Tata-Esztergom 3-0 (1-0)

Szombaton a Tatára egy nehéz feladat várt, de ha komolyan gondolják a dobogót, nyerniük kellett az Esztergom ellen. Az első félidő legvégén meg is szerezték a vezetést, majd a szünet után a múlt héten is eredményes Csordás duplázta meg az előnyt. Nem sokkal később egy öngólnak köszönhetően már három volt a vendégek előnye, így el is dőlt a három pont sorsa. Ezzel pedig maradtak a második helyen, ráadásul közelebb kerültek a szomszédos Vértesszőlőshöz.

Gólszerzők: Rába (43.), Csordás D. (67.), Krammer T. (öngól, 73.)

 

Sárisáp-Zsámbék 1-2 (1-0)

A Sárisáp három meccse nem kapott ki, a Zsámbék három meccse nem nyert, így mindenképpen a hazaiak voltak az esélyesek a találkozón. Nem is kellett sokat várni az első gólra, a nyáron igazolt Horváth már a 25. percben betalált, így az első félidő a Sárisápé volt. A szünet után azonban megfordult minden, a Zsámbék jobban játszott, ami meg is hozta a gyümölcsét, tíz perc alatt két gólt is szereztek. A Sárisápnak erre már nem volt válasza, így a vendégek a meccset megfordítva tudtak nyerni. Nagyon fontos győzelem volt ez számukra.

Gólszerzők: Horváth Gy. (25.) illetve László D. (58.), Káldi (68.)

 

Vértesszőlős-Kecskéd 1-2 (1-0)

Vége! 12 találkozó után véget ért a Vértesszőlős győzelmi sorozata. Pedig a Kecskéd nem a legjobb formájában érkezett Vértesszőlősre, hiszen az elmúlt két meccsen kikapott, de ezen a találkozón remekül játszottak. Igaz, hogy a hazaiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést, de ezek után magukhoz vették a kezdeményezést, és a szünetben nagyokat húzott Wéber edző. Előbb a nemrég beállt Kovács, majd a szünetben beálló Hagymási szerzett gólt, így a Kecskéd fordítani tudott, és az év egyik legfontosabb meccsét nyerte meg. Jól védekeztek, Tomayer Árpád hátul vezér volt. A Vértesszőlősnél nincs nagy baj, hiszen így is kilenc ponttal előzik meg a Tatát, így a téli szünetben nagy valószínűséggel még ők lesznek az élen.

Gólszerzők: Bognár M. (3.) illetve Kovács I. (60.), Hagymási (84.)

 

Vértessomló-Nyergesújfalu 4-5 (3-1)

Őrült meccs! Kilenc gól esett a találkozón, hatalmas meccset nyert a Nyergesújfalu. Mindketten a tabella alsó régiójában tanyáztak, csak egy pont volt a vendégek előnye a találkozó előtt. A meccs elképesztő vértessomlói fölénnyel kezdődött, húsz perc sem kellett, hogy három gólos előnyre tegyenek szert, így úgy festett, hogy nagyon simán tartják otthon a három pontot, ahogy múlt héten az Etét is verték. A szünet előtt még szépített a Nyergesújfalu, így csak két gólos volt a hazaiak előnye a szünetre. Rögtön a térfélcsere után közelebb férkőzött ellenfeléhez a vendég alakulat, ám pár perccel később újra kettő volt a különbség. 4-2 után újra szépített a Nyergesújfalu, majd egy hosszú csend következett. Egészen az utolsó tíz percig, ahol ismét megélénkült a találkozó, előbb Takács egyenlített, majd Szomolya piros lapja miatt emberhátrányba került a Vértessomló, amit rögtön góllal is büntetett a Nyergesújfalu. Több gól már nem esett, ami azt jelenti, hogy három gólos hátrányból tudott meccset nyerni a Nyergesújfalu, ami hatalmas motivációt jelenthet nekik a későbbiekben.

Gólszerzők: Koller M. (14.), Csukás (17., 19.), Petőcz (56.) illetve Kottra (21.), Kovács (49.), Takács (59., 84.), Szatmári Cs. (88.)

 

Ete-Nagyigmánd 2-4 (0-2)

Tovább folytatja pontszerzés nélküli sorozatát az Ete, ezúttal a Nagyigmánd vitte el tőlük a három egységet. A Nagyigmánd remekül kezdte a találkozót, két perc alatt kettőt is lőttek, így az első negyed órában már kettő volt a fór. A szünet után aztán Megyesi lőtt be a harmadikat, majd nem sokkal később szépített az Ete. A találkozó utolsó percei is hoztak izgalmakat, mindkét fél betalált, de ez már nem változtatott a Nagyigmánd három pontján.

Gólszerzők: Roll (71.), Gyüszi (91.) illetve Nagy Z. (12.), Viola (13.), Megyesi (64.), Zvér (89.)

Kiállítva: Nagy G. (65., kispadról, Ete)

 

Lábatlan-Ács 2-1 (0-0)

Az Ács nincs túl jó formában, sorozatban ez volt az ötödik meccsük, amit nyeretlenül hoztak le. A forduló előtt pedig csak egy pont volt a két csapat között a Lábatlan javára, így egy szoros meccsre volt kilátás, végül az is lett. Az első játékrészben nem bírtak egymással a csapatok, így gól nélküli állásnál fordultak a második játékrészre. Ekkor azonban dűlőre vitték a dolgot. Jánosi góljával a 66. percben megszerezte a vezetést a Lábatlan, és sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz a mindent eldöntő találat. Lakatos azonban a 88. percben egyenlített, így fordult a kocka. Egészen egy percig, amikor újra gólt szerzett a lábatlani alakulat, szinte a középkezdés után. Ezzel pedig otthon is tartották a három pontot. Nem csak emiatt volt forró a találkozó, információnk szerint a szurkolók a meccs végén beszaladtak a pályára, és nem éppen prózai költeményeket adtak elő.

Gólszerzők: Jánosi (66.), Nagy A. (89.) illetve Lakatos (88.)

 

Oroszlány-Bábolna 0-2

Újabb pofont kapott az Oroszlány. Igazi rangadót rendeztek vasárnap Oroszlányon, hiszen mindkét csapat egészen jól szerepelt idén, bár amíg Oroszlányon ez elvárás, Bábolnán inkább meglepetés. Ennek ellenére a vendégek ellentmondást nem tűrően kezdték a találkozót, bő huszonöt perc alatt két gólos előnyre tettek szert. Az Oroszlány hiába próbálkozott egész meccsen, nem tudták áttörni a bábolnai védelmet, így mindhárom pontot hazavihette a Bábolna, s így már csak két pont van a két együttes között.

Gólszerzők: Jaksa (9.), Csillag M. (26.)

 

 

forrás: http://www.kefoci.hu/tartalom/cikk/393742_megszakadt_a_vertesszolos_veretlensegi_sorozata

2016.11.08.